Megváltóm! Hiszem, hogy meghaltál értem a kereszten, az én bűneimért is, és Te megváltottál… annyira elhagyatva érzem magamat, rossz Nélküled!
Én hívlak… mert ugye hívlak? Hát most is azt teszem, hívlak!
Ha pedig nem laktál a szívemben, vagy nem éreztelek, akkor kérlek gyere, és költözz be hozzám; élj az én szívemben is!
Szükségem van Rád! Kérlek, soha ne hagyj magamra. Nélküled elveszett bűnös léleknek érzem magam, aki a hitetlenek érzéketlen világában kóborol!
Emelj fel magadhoz, tisztítsd meg az elmém, a gondolataimat, a szívem-lelkem a Tiéd, rendelkezz vele!
Szükségem van az útmutatásodra, a szeretetedre!
Sajnálom, hogy nem tudok imádkozni Hozzád, s nem tudlak kérni Téged, hogy mentsd meg a szánalmas kis nyomorult életemet a kárhozattól, és örök életem legyen melletted, a Mennyek Országában!
Most imádkozom, így, ilyen nem éppen megszokott formában. Mindezeket a mély gondolataimat, érzéseimet, kéréseimet, félelmeimet, örömömet, bánatomat, nem tudom Veled, hangos élő szóban, vagy éppen csendes gondolataimban megosztani Veled. Sajnálom, hogy csak így sikerül, ha sikerül egyáltalán!